Hobbista sikersztorik

A minap a templomban ülve hallgattam lelkész úr szavait, aki éppen arról prédikált, hogy Isten állandóan jelen van az életünkben, csak észre kell vennünk a jeleket. Ezt én is így gondolom, hiszen sok nehéz pillanatot éltem át, de mindig kaptam hozzá segítséget.
Az embernek nem egyszerű azt elfogadni, feldolgozni, hogy mások segítségére szorul. Életem egyik nehéz időszaka volt, amikor harmadszor is megoperálták a térdemet és az orvos kimondta, hogy már nincs mit tenni csak a protézis segíthet, amiről én hallani sem akartam és akarok. Mivel a döntés már megszületett, csak azt kellett eldöntenem hogyan tovább. A kórházból való hazatérésem után naponta kétszer-háromszor végig csináltam azokat a gyakorlatokat, amiket a gyógytornász javasolt. Sokszor potyogtak a könnyeim, néhány gyakorlat őrült fájdalmat okozott. Hamarosan beláttam, hogy segítségre van szükségem. Miután az orvos által elrendelt gyógytornán nem jártam sikerrel, kerestem magán úton egy gyógytornászt. Több hónapos közös munka után azt javasolta, hogy keressek valamilyen lehetőséget arra, hogy az izmaimat megerősítsem. Heti egy alkalommal ő csak az ízület mozgathatóságát, mozgás szabadságát tudja biztosítani. Ahhoz, hogy a térdízület kisebb terhelésnek legyen kitéve, feltétlenül meg kell erősíteni a combizmaimat.
Testnevelés szakos kolléganőm javasolta, hogy keressem fel Bertha Györgyöt. Ő már járt nála tanítványaival, és csak pozitív tapasztalatai vannak.
Heteken keresztül gyűjtöttem az erőt ahhoz, hogy felhívjam. Nagy nehezen rászántam magam a találkozásra. Bementem hozzá az edzőterembe, ahol csupa izmos, ereje teljében lévő emberrel találkoztam. Mindjárt át is futott az agyamon, hogy vajon én mit keresek itt. Megbeszéltük az első időpontot. Hazafelé menet, tele kétségekkel úgy döntöttem, hogy rákeresek a „Hobbisták” honlapjára. Megragadtak az egyesület bemutatkozó mondatai.
„Nem versengek a világgal. Csak magammal versengek, mert a fejlődésem az én igazi győzelmem." „Semmi nem történik addig, míg valami nem történik!"/ Albert Einstein. /
„ Semmi nem történik valami a Te életedben, amíg Te meg nem mozdulsz.”
Elgondolkoztam az olvasottakon. Tetszett, hogy nem ígértek energia befektetése nélküli „csodát”.
Első találkozásunkkor elmeséltem Gyurinak, hogy szeretném elkerülni a protézis beültetését, ennek érdekében mindent megteszek. Álmaimban sem gondoltam arra, hogy valaki, akit addig nem is ismertem, felajánlja, hogy tíz alkalommal ingyen részt vehetek az óráin. Úgy meghatódtam, hogy talán még megszólalni is alig tudtam. Egy önzetlen ember, akit csak a segítés szándéka vezet. Talán vannak még csodák?!
Elkezdtem az edzéseket. Nagyon kemény volt. Nem is emlékszem mikor mozogtam utoljára. Az első alkalom után minden porcikám fájt. De szerencsére nem a megszokott térdfájdalom volt, hanem izomláz. Minden mozdulatra sajgott a testem. Ez egyben azt is jelentette, hogy végre újra élek. Időnként kétségek között őrlődtem. Vajon nem erőltetem túl a térdemet? Nem csinálok nagyobb bajt, mint amekkora van?
Az edzések folytatása azonban nem csak a fizikai állapotomra volt jótékony hatással, hanem a lelkemre is. Egyre nehezebb feladatokat tudtam megcsinálni, amit nem csak magamnak köszönhetek. Gyuri folyamatosan motivált egyrészt a rendszeres dicséretekkel, másrészt azzal, hogy mindig felhívta a figyelmemet rá, hogy miben mennyit fejlődtem. A sikerélmények pozitív változást hoztak az életembe, és újabb inspirációt jelentettek. A rendszeres testmozgás nem csak a fizikai állapotomban hozott javulást, az egészségemben is jelentős változás állt be.
Hogy megértsék, miért tudom ennyire értékelni az egyesületben folytatott munkát, azt a pozitív változást, amely bekövetkezett az életemben röviden szeretném elmesélni honnan is indultam, mi minden történt velem, Gyurival való találkozásom előtt.
Sok-sok egészségügyi gonddal küzdöttem.
A 2000-es évek elején a magánéletem romokban hevert, aminek hamarosan megjelentek a hatásai. Az állandó feszültség következtében a pajzsmirigyemben meglévő hideg göb gyors növekedésnek indult. Napról-napra nehezebben kaptam levegőt. Az ultrahang és az izotóp vizsgálat után kiderült, hogy műteni kell. A műtét után fél évig alig volt hangom.
A nehéz időszak azonban még nem ért véget, hiszen egyedül nevelni három gyereket nem éppen egyszerű. Ezt csak tetézte, hogy az édesanyám is beteg lett, petefészek rákot állapítottak meg nála. A szörnyű diagnózis felállítása után, hamarosan kiderült, hogy mióma miatt a méhemet el kell távolítani. Újabb műtét, szörnyű testi és lelki fájdalmak. A fizikai állapotom folyamatosan romlott, és egyre kevesebbet mozogtam. Hamarosan édesanyám meghalt.
Később megismertem életem párját, aki azóta is a társam jóban-rosszban, egészségben-betegségben, szegénységben- gazdagságban. Mindennap köszönetet mondok a jó Istennek, hogy a férjemet az utamba vezérelte.
Életem szerelme megerősítette az önbizalmamat, így lehetőségem nyílt arra, hogy szakmai tudásomat gyarapítsam. Először szakvizsgás képzésen vettem részt, majd egyetemi diplomát szereztem. A tanulás ugyan jó hatással volt rám, de az állandó íróasztalnál ülés nem javított a fizikai állapotomon. A mozgás szinte teljesen kimaradt az életemből.
2015-ben újabb pajzsmirigy műtéten estem át. Miután édesanyám is rákban halt meg, teljesen kétségbe estem, amikor kiderült, hogy a szövettani mintámat továbbítani kell az Onkológiai Intézetbe. Azt hittem vége az életemnek. De a jó Isten adott még egy lehetőséget.
Úgy gondoltam eljött a pillanat, amikor át kell értékelnem az életemet. Végig gondoltam, hogy érdemes-e reggeltől estig dolgozni. Néha fel kell tennünk a kérdést magunknak, hogy mi a fontos az életben.
Ugyan egy rövid ideig kevesebb munkát vállaltam, de nemsokára ugyanott folytattam, ahol abbahagytam.
Hamarosan megérkezett az újabb figyelmeztetés. Egy nap éppen az egyik szakmai előadásomon dolgozva, többórás íróasztalnál töltött idő után fel akartam állni és arra lettem figyelmes, hogy a térdem a háromszorosára dagadt. Ehhez azért tudni kell, hogy fiatalon tájfutó voltam és egy sportbaleset következtében porcleválással, majd szalagszakadással is operálták a térdemet.
Egy idő után, amikor nem akart javulni az állapotom felkerestem a házi orvosomat, aki elküldött röntgenre és adott beutalót az ortopédiára. Nagyon gyorsan meg is született a diagnózis – artrózis. Miután komoly mennyiségű folyadékot szívtak le a térdemből, „megnyugtattak”, hogy ezen csak a protézis segíthet.
Az elkövetkezendő időszakban rendszeresen le kellett csapolni a folyadékot a térdemből. Az állandó gyulladás következtében folyamatosan gyógyszereket szedtem és injekciókat kaptam. Lassan tarthatatlanná vált az állapot, hiszen a mindennapi munkámban is akadályozott. Ekkor jött az újabb segítség. Budapesten az OORI-ban egy ismerős ortopéd sebész, megnézte a térdem.
Újra kezdtem reménykedni, hogy van megoldás. A konzultáció után nem lettem boldogabb. Sajnos itt is
megerősítésre került, hogy megoldást csak a protézis jelenthet, de annak érdekében, hogy még ki lehessen tolni ezt az időpontot, szükség van egy műtétre, melyre 2018 februárjában került sor.
Az operáció után csak még jobban elkeseredtem. Az orvos szerint a térdízületem még rosszabb állapotban van, mint azt a röntgen alapján gondolta. A porcom az nem elvékonyodott és töredezett, hanem egyáltalán nincs is. Így – szerinte – nincs sok, maximum egy év és szükség lesz a protézisre.
Már akkor eldöntöttem, hogy mindent megteszek azért, hogy ezt elkerüljem. A felépülésemet szolgálta volna a gyógytorna, amelyre kaptam beutalót a kórházba. Izgalmas volt. Bekerültem egy „térdes” csoportba, ahol csupa fiatal, sérült sportolóval kellett volna a gyakorlatokat végeznem. Körülbelül húszan voltunk. Alig fértünk el egymás mellett. Ráadásul az első alkalom végén a gyógytornász teljesen elvette a maradék életkedvemet is, amikor tájékoztatott arról, hogy nagyon csúnyán be van dagadva a térdem és ez semmi jót nem jelent. Hát ekkor megfogadtam, hogy ide sem jövök többet.
Ekkor kerestem fel kolléganőm javaslatára Kovács Orsolya gyógytornászt, aki nagy türelemmel, szakértelemmel és kitartással foglalkozott és foglalkozik velem heti egy alkalommal. Ő javasolta, hogy a gyógytorna mellett izomerősítésre is szükség van, ezért jó lenne egy olyan helyre is eljárni, ahol elsősorban a combizmokat lehet célzottan erősíteni, hiszen így jelentős segítséget nyújthatnának a térdnek.
Ilyen előzmények után kerültem a Hobbistákhoz, ahol megtörtént a csoda.
A rendszeres testmozgás nem csak a fizikai állapotomban hozott javulást, az egészségemben is jelentős változás állt be. A pajzsmirigy ultrahangon kiderült, hogy minden a legnagyobb rendben van.
A gyógytornász, amikor először találkozott velem a térdem állandóan duzzadt volt. A napi terheléstől függően kisebb vagy nagyobb mértékben. A térdízület mozgása is korlátozott volt, minden egyes mozdulatnál recsegett-ropogott a térdem. Az izmok terhelhetősége csekély volt. Egyik lábam keringése sem volt megfelelő, amely az álló gyakorlatok végzése során egyértelműen kiderült. A térdkalácsom nem megfelelően helyezkedett el.
Orsi megtanította velem azokat a gyakorlatokat, amelyek végzése csökkenti a térd duzzanatát és sokat tett azért, hogy megfelelően mozogjon a térdem.
Az edzéseknek köszönhetően jelenleg a térdkalácsom elhelyezkedése már megközelíti a normális állapotot. A duzzanat teljesen megszűnt. A mozgáspálya nagy részén hangtalanul mozog a térdem. A combom és vádlim szerkezete teljesen megváltozott, már működő izmaim vannak. Az izomátmérők nőttek. Az izmok erősödésének köszönhetően a terhelhetőség is jelentősen megváltozott.
Végül, de nem utolsó sorban azt is szeretném megemlíteni, hogy már négy kilót fogytam, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben mozogjak.
December 2-án, vasárnap részt vettem az „Advent Burpee Challenge” kihíváson, ahol négyütemű fekvőtámaszokat kellett csinálni. Volt olyan, aki 250, 500 vagy még annál is több végrehajtására vállalkozott. November 30-án, pénteken még csak 3 darab négyüteműt tudtam megcsinálni. Így vasárnap, mikor elindultam úgy gondoltam, hogy csak megnézem a többieket. De Gyuri természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. Fantasztikus élmény volt a többiekkel együtt csinálni, többek között azért is, mert folyamatos támogatást és bátorítást kaptam. Ennek köszönhetően hatvanat sikerült végrehajtanom. Még most is hihetetlen számomra, hogy ilyen teljesítményekre vagyok képes.
Azóta az emléklapom és az érmem már kikerült a falra, hogy mindennap emlékeztessen rá, hogy az embernek először saját magát kell legyőznie.
Azt hiszem, most már értem édesanyám mondását: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
Köszönettel és hálával tartozom a Bertha Györgynek, aki segített újra felépíteni az életemet. Nem ígért munka nélküli „csodát”, nem mondta, hogy könnyű lesz. Ám mindig mellettem állt, átsegített a nehézségeken. Észrevette, mikor vannak holtpontjaim, és segített átlendülnöm rajtuk.
Bíztatott, dicsért. Velem örült, ha sikerült valamit jól elvégezni.
Jó lenne, ha sok ilyen ember lenne a világon, aki önzetlenül segít másoknak. Mert vannak csodák és csodálatos emberek!
Köszönöm, Gyuri! Köszönöm, Hobbisták!
Szombathely